2010 szeptemberi hírek, rendezvények 
2010 júniusi hírek, rendezvények    
2010 májusi hírek, rendezvények 

2007       2008       2009       2010

LII. Hidrobiológus Napok Tihanyban E-mail

A Magyar Hidrológiai Társaság Limnológiai Szakosztálya az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetével és az MTA Veszprémi Területi Bizottságával közösen, 2010. október 6. és 8. között rendezi meg az LII. HIDROBIOLÓGUS NAPOKAT Tihanyban.

A rendezvény központi témája: „Alkalmazott hidrobiológia”

A szakosztály tevékenységéhez kapcsolódó témakörök mellett, a hagyományoknak megfelelően, más tárgykörben is lehet szóbeli vagy poszter előadással jelentkezni. Az előadások időtartama 20 perc (15 perc előadás + 5 perc vita).

A kiállított poszterek bemutatása — az előadásokhoz hasonlóan — külön szekció keretében történik, ahol a rendelkezésre álló idő 5 perc (3 perc előadás + 2 perc vita). Az időkorlátok miatt PowerPointos bemutató segítségével, maximum 3 kivetített kép vehető igénybe. A poszter kicsinyített mása, nem használható. Az elhelyezhető poszterek javasolt mérete 84 x120 cm.

A 35 év alatti, fiatal szerzők prezentációi közül, továbbra is sor kerül a „legjobb fiatal előadó” és két „legtartalmasabb poszter” kiválasztására és jutalmazására.

Jelentkezési feltételek

Részvételi szándék bejelentése, vagy előadással való jelentkezés - a korábbiaktól eltérően - a Magyar Hidrológiai Társaság honlapján (www.hidrologia.hu), elektronikus formában tehető meg. Ugyanitt kérjük leadni az előadások formailag szerkesztett kivonatait is 2010. június hónapjától.

Határidők:

- Jelentkezés szóbeli vagy poszter előadásra, kivonatok elküldése: 2010. július 31.

- Jelentkezés a Hidrobiológus Napokon való részvételre: 2010. augusztus 31.

Határidő után érkező jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni.

Az alábbiak szerint szerkesztett kivonatokon kérjük megadni, hogy az szóbeli, vagy poszter előadásra vonatkozik:

Betűtípus: Times New Roman

Papírméret: A4;

Sortávolság: szimpla

Terjedelem: max. 23 sor (cím, szerzők, munkahely, választott előadásmód és a kivonat szövege)

Cím: 12 pontos, NAGYBETŰS

Szerzők: 1 sort a cím alatt kihagyva, 10 pontos „Vezetéknév és Keresztnév”

Előadásmód megjelölése: szóbeli vagy poszter előadás: 10 pontos

Munkahely megnevezése, címe: 10 pontos

Kivonat szövege: 1 sort a szerzők munkahelye után kihagyva, 12 pontos

Kiterjesztés: „rtf”

A bekeretezett szöveg oldalbeállítása: fent 2 cm; jobb és bal oldalon 2-2 cm; lent 16 cm.

A Szakosztály vezetősége a bejelentett előadások, poszterek kivonatai alapján dönt azok elfogadásáról. Amennyiben az előadások száma a rendezvény időkorlátait meghaladja, bemutatásukra a poszter szekcióban lesz lehetőség. A változásról a szerzők írásbeli értesítést kapnak. A szerzőkkel kapcsolatosan kérjük, hogy a fő témakörben első szerzős előadással, vagy poszterrel mindenki csak egyszer szerepeljen. Ezen felül legfeljebb még egy társszerzős prezentációját fogadjuk el.

Az előadások és poszterek kiadásra szánt kéziratait, 4 gépelt oldal terjedelemben papíron és elektronikus hordozón (CD), magyar és angol nyelvű kivonattal, kérjük a Hidrobiológus Napok folyamán leadni. Amennyiben erre nem kerül sor, a kéziratokat a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Kutatóintézete címére – 8237 Tihany, Klebelsberg Kuno út 3. – várjuk, a leadási határidő 2010. október 15. Ezt követően kéziratokat nem áll módunkban elfogadni!

A kéziratok elkészítésében a Hidrológiai Közlöny 88. évfolyam 6. szám hátsó borítólapjának belső oldalán található „Közlési útmutató” (letölthető itt ) ajánlásait kérjük követni. A dolgozatok felépítése: cím, szerző(k), munkahely(ek), kulcsszavak (max. 5), kivonat, bevezetés, anyag és módszerek, eredmények, eredmények értékelése, köszönetnyilvánítás, irodalom, angol nyelvű összefoglaló (abstract, title, authors, keywords).

A Hidrobiológus Napok programja és az előadások kivonata a MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének honlapján (http://www.blki.hu) 2010. szeptemberétől lesz elérhető.

A rendezvényre szállást és étkezést Tihanyban az MTA BLKI-ben, vagy annak közelében biztosítunk. Az étkezés az első nap ebéddel kezdődik és a 3. napon ebéddel fejeződik be.

A rendezvény költségeivel kapcsolatos információkat (részvételi díj, étkezés, szállás) a www.hidrologia.hu honlapon tesszük közzé.

A hagyományos baráti találkozóra az első este kerül sor.

 

Szervezőbizottság

 
< Előző   Következő >

Támogatóink

  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink

Naptár



Mária
napja van.
szept
08
2010
Today
Székhely: 1027 Budapest II., Fõ utca 68.
Levél cím: 1371 Budapest, Pf.: 433. | Tel: 201-76-55 - Fax: 202-72-44
E-mail: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
Magyar Hidrológiai Társaság
Hungarian Hydrological Society | Ungarische Hydrologische Gesellschaft | Société Hydrologique de la Hongrie