2017 november-decemberi hírek   Havi program letöltése egyben elektronikus naptárba
2017 októberi hírek, rendezvények 
2017 szeptemberi hírek, rendezvények 

2013  2014  2015  2016  2017

A HIDROLÓGIAI TÁJÉKOZTATÓ 52 ÉVE E-mail

52 éve, 1961. május 18-án jelent meg a Magyar Hidrológiai Társaság kiadványának, a Hidrológiai Tájékoztatónak az első száma. A kezdeményezés még 1960 nyarán dr. Papp Ferenctől, a Társaság akkori elnökétől származott. Ekkor kapta a felkérést dr. Vitális György egy hidrológiai tárgyú időszakos kiadvány szerkesztésére. A Társaság akkori elnöke, az első szerkesztő bizottság csapata és a felkért főszerkesztő alapos előkészítő munkát végzett: a kezdeményezés időtállónak bizonyult és a kiadvány 52 éve folyamatosan megjelenik.

Társaságunk Alapszabályának preambuluma rögzíti: „A Társaság a hidrológia és rokontudományai, azaz a vízzel foglalkozó tudományok és szakterületek művelésére alakult társadalmi, tudományos és szakmai egyesület.” A Hidrológiai Tájékoztató maradéktalanul megfelel az MHT alapszabályának: fogadja és közzéteszi a vízzel foglalkozó tudományok és szakterületek teljes spektrumára vonatkozó tanulmányokat, közleményeket, hozzászólásokat, híreket, méltatásokat, megemlékezéseket. Ma is időtállónak bizonyul a Hidrológiai Tájékoztató célkitűzése, amelyet a főszerkesztő a fél évszázada megjelent első szám Beköszöntőjében fogalmazott meg: „Tájékoztatónk nemcsak az elmélet és a gyakorlat, azaz a tudományos érdeklődésű szakemberek és főleg a kivitelezési munkákban dolgozó tagtársak között kíván kapcsolatot teremteni, hanem elsősorban társadalmi és egyesületi téren szeretné hézagpótló szerepét betölteni.”

A Hidrológiai Tájékoztató a magyar hidrológia és a rokontudományok egész területéről folyamatosan közzéteszi azokat a tudományos és gyakorlati eredményeket, amelyek a napi munka szempontjából a szakterületen dolgozók érdeklődésére igényt tartanak. A folyóirat megemlékezik a hidrológia és a rokontudományok magyar úttörőiről, felhívja a figyelmet az előkészületben levő és újonnan megjelent kiadványokra, szakirodalmi művekre. Az írások túlnyomó része forrásértékű a vízgazdálkodás szakmatörténete, valamint a Társaság története szempontjából.

A folyóirat rendszeresen közzéteszi a Társaság nagy hagyományú ifjúsági szakmai pályázatain, a középiskolásoknak meghirdetett Sajó Elemér pályázaton, valamint a Lászlóffy Woldemár diplomamunka pályázaton nyertes munkákból készült cikkeket és ezzel az első publikációs lehetőséget biztosítja fiatal tagjainknak, vagy éppen jövendőbeli tagtársainknak.

A Hidrológiai Tájékoztató nemcsak hírlevél. A benne megjelenő írások legtöbbje a gyakorlatban közvetlenül alkalmazható ismereteket és eredményeket tartalmaznak. A Tájékoztató tartalma egyre inkább tükrözi azt, hogy a Magyar Hidrológiai Társaság a vízgazdálkodási feladatok megoldásával foglalkozó minden szak- és tudományterület szakembereinek és kutatóinak egyesülete.
1961 márciusától 2012-ig a folyóirat 76-szor jelent meg (a kezdeteknél évente három, majd két szám készült). Az eddigi 76 szám mintegy 5600 oldal terjedelemben, több mint 240 ezer példányban jutott el tagjainkhoz.

A Tájékoztatóban megjelent tanulmányok, cikkek, ismertetések és hírek kb. 60%-át felkérésre írják, 40% a szerzők kezdeményezése alapján születik meg. Stabil szerzőgárdára számíthatunk és annak ellenére, hogy a cikkekért díjazást nem tudunk adni, mindig bőven vannak közlésre szánt és arra alkalmas anyagok.

Külön is ki kell emelni dr. Vitális György példátlan főszerkesztői tevékenységét: az első számtól kezdve, 53. éve fáradhatatlanul, önfeláldozóan szerkeszti és szervezi a folyóirat megjelenését. A Hidrológiai Tájékoztató egybeforrott személyével.

A közeljövőben a lap történetében új fejezet kezdődik – a Társaság egyéb folyóirataival együtt – a Hidrológiai Tájékoztató is digitálisan, on-line folyóiratként jelenik majd meg.

Az on-line megjelentetés első lépéseként honlapunkon minden érdeklődő számára szabadon hozzáférhetővé tesszük a folyóirat teljes, hiánytalan múltbeli állományát, kereshető hasonmás formátumban. Kiadványaink teljes publikált anyagának digitális formában való közzététele Társaságunk életében nagy jelentőségű. Ezek révén biztosítani tudjuk tagjaink, az érdeklődők számára a hazai vízgazdálkodás eredményeinek megismerését, hasznosítását.

A kereshető hasonmások (searchable facsimiles) lényege a kétrétegű Adobe PDF fájl, melyben a felső, látható rétegben az eredeti oldalak szkennelt, facsimile képe látható. Az alsó rétegben az optikai karakterfelismerő programmal, kereshető szövegként digitalizált, a felsőhöz pontosan illeszkedő réteg van. A keresőrendszerrel a teljes szövegállományban kereshetünk.

A Hidrológiai Közlöny teljes, hiánytalan állománya elérhető az apps.arcanum.hu/hidrologia linkre kattintva.

2013. szeptember 1.

Dr. Szlávik Lajos
a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke

 

 

Támogatóink

  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
  • Támogatóink
GWP
FAV
GWP
Vízügyi Szótár
Vízmérce Blog

Hirdetés

Naptár



Cecília
napja van.
nov
22
2017
Today






Székhely: 1091 Budapest, Üllői út 25.
E-mail: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
Számlaszámunk: 10700024-44445500-51100005
Magyar Hidrológiai Társaság
Hungarian Hydrological Society | Ungarische Hydrologische Gesellschaft | Société Hydrologique de la Hongrie