XXIV. Ifjúsági Napok Dunaújvárosban - Összefoglaló E-mail

Társaságunk Ifjúsági Bizottsága és a Dunaújvárosi Területi Szervezet szeptember 21-22-én, a Dunaújvárosi Egyetemen rendezte meg a XXIV. Ifjúsági Napokat.

A nyitó plenáris ülésen Gampel Tamás főtitkár megnyitója után Dr. habil András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektora, majd a házigazdák nevében Koszorús Zoltán, a Hamburger Hungária Kft. környezetvédelmi tanácsadója, egyben az MHT Dunaújvárosi Területi Szervezetének elnöke üdvözölte a résztvevőket.

A köszöntéseket követően Reich Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozatának korábbi elnöke tartott előadást „A Nemzeti Vízstratégia (Kvassay Jenő Terv)” címmel, majd Koszorús Zoltán, a Dunaújvárosi Területi Szervezet elnöke „Az MHT Dunaújvárosi Területi Szervezetének története és működése” című előadása hangzott el.

Ezt követően a résztvevők megtekintették „A Magyar Hidrológiai Társaság centenáriumi rendezvényei” című dokumentumfilmet, majd Jetzin Mónika, a GWP Magyarország Alapítvány kommunikációs igazgatója, valamint Stefán Kristóf, Szabó Nikolett és Tari Anna, a Kőbányai Szent László Gimnázium diákjai tartottak közvetlen hangú élménybeszámolót a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj pályázat eseményeiről és mutatták be pályamunkájukat. A nyitó plenáris ülés lezárásaként levetítésre került a „Mérnökök Savariától Szombathelyig” című, a Vas Megyei Mérnöki Kamara gondozásában készült rövidfilm.

Az első napi tartalmas előadások után a résztvevők a Hamburger Hungária Kft. jóvoltából megtekintették a papírgyárat és a Papíripari Múzeumot, majd sor került a hagyományos baráti találkozóra, amely egy kellemes vacsorával és kötetlen beszélgetéssel zárult.

A második napon az előadások és a poszterek bemutatását követően a résztvevők szavazással ítélték oda a „Legtartalmasabb előadás” és a „Legjobb poszter” díjakat. A „Legtartalmasabb előadás” díját holtversenyben nyerte el Engi CsillaA Kerka-patak revitalizációs tanulmánytervének bemutatása” című, valamint Garamvölgyi-Dankó ErikaAzbeszt a mindennapjainkban és a kútépítésben” című előadása. A „Legjobb poszter” kategória I. helyezettje Kondor GergelyPontfelhő kiértékelési esettanulmányok” című munkája lett. A díjazottak Társaságunktól oklevelet, valamint könyvjutalmat kaptak.

Az idei Ifjúsági Napoknak 85 regisztrált résztvevője volt, a két napos rendezvény keretében 19 előadás hangzott el és 8 posztert mutattak be.

Az Ifjúsági Napok lezárásaként a résztvevők vezetett városnézés keretein belül bejárták a szocreál tanösvényt, megtekintették a dunaújvárosi partfalat és tájékoztatást kaptak a partfal stabilizálása érdekében végzett munkálatokról, majd látogatást tettek egy csápos kútnál.

A záró plenáris ülésen Dr. Szlávik Lajos, a Társaság elnöke, valamint a Dunaújvárosi Területi Szervezet nevében Koszorús Zoltán és Bogáth Jenő búcsúzott el a résztvevőktől, majd meghívták a fiatalokat és az érdeklődőket a XXV. Ifjúsági Napokra, amely 2018 szeptemberében kerül megrendezésre.

 

 

Jogi tagjaink

  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink
  • Jogi tagjaink

Támogatóink

GWP
FAV
GWP
Vízügyi Szótár
Vízmérce Blog

Hirdetés

Naptár



Gedeon
napja van.
márc
28
2024
Today






Székhely: 1091 Budapest, Üllői út 25.
E-mail: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
Számlaszámunk: 10700024-44445500-51100005
Magyar Hidrológiai Társaság
Hungarian Hydrological Society | Ungarische Hydrologische Gesellschaft | Société Hydrologique de la Hongrie