2020 januári hírek   Havi program letöltése egyben elektronikus naptárba
2019 november-decemberi rendezvények 
2019 októberi hírek, rendezvények 

2016  2017  2018  2019  2020

Varga Lajos

Erdélyben, Désaknán született 1890-ben. Tanári diplomáját „természetrajz-földrajz-vegytan” szakon a Kolozsvári Tudományegyetemen szerezte, majd segédtanárként dolgozhatott a neves Apáthy István biológus professzor mellett.

Az első világháború végén, 1917-ben katonai paranccsal Sopronba vezényelték a Honvéd Főreáliskola tanárának.

Miután a Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolát Selmecbányáról Sopronba helyezték, 1923-ban Fehér Dániel professzor a „Talaj-mikrobiológia” tanszékre felvette, ahol világszerte ismert kutató vált belőle.

A róla szóló írásokból csak annyi tudható meg, hogy 1949-ben megfosztották akadémiai levelező tagságától. Szóbeszédből tudhatjuk, hogy – nyílván „katonai múltja” miatt – állásából is felfüggesztették, több évig szőlőmunkásként dolgozott.

Varga Lajos a Fertő tóval kapcsolatosan meglehetősen sokrétű – víz- és iszapfizikai, kémiai és fizikokémiai, valamint a tó kialakulását vizsgáló – kutatást végzett, amelynek eredményeit 7 könyve és 265 tudományos dolgozata ékesen bizonyít. Az MHT Soproni Területi Szervezetének ő lett első elnöke(1961-1963), amire szerénysége és kiemelkedő szorgalma is alkalmassá tette.

 
< Előző   Következő >

Képgaléria

Naptár



Auguszta
napja van.
márc
29
2024
Today
Székhely: 1091 Budapest, Üllői út 25.
E-mail: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
Számlaszámunk: 10700024-44445500-51100005
Magyar Hidrológiai Társaság
Hungarian Hydrological Society | Ungarische Hydrologische Gesellschaft | Société Hydrologique de la Hongrie